Mat lépcsője

Kicsit megdöbbentem, amikor Serena azt mondta, hogy szadizni fognak, mert új vagyok, de úgy gondoltam, erre számíthattam volna. Remélem azért annyira nem lesznek kegyetlenek. Az a baj, hogy túl naiv vagyok, így könnyű dolguk lesz, de majd meg tudom fenyegetni a Yale-re pályázókat anyámon keresztül. A kávém kezd kihűlni, még egy kortyot sem ittam belőle, mivel most már biztosan tudom, hogy Serena nem akar itt lenni, gyorsan iszom belőle. Aztán ránézek és felteszi nekem életem legnehezebb kérdését.
-Igazából fogalmam sincs mit fogok itt csinálni, valószínűleg elvégzem a sulit, aztán meg lesz majd valami. Én Californiában akarok egyetemre járni, úgyhogy nekem szóba sem jöhet a Harvard, vagy a Yale - az utóbbinál kicsit felhúztam a számat, mégcsak az kéne, hogy anyám folyamatosan figyelje minden lépésemet. - Szeretem a pszichológiát, a nagymamám is pszichológus volt. Ő mindig meg tudta oldani a gondjaimat. Ő volt az egyetlen, aki észrevette, hogy a szüleim sokszor elhanyagolnak, mert sok a dolguk és ilyenkor kitalált valami programot kettőnknek, hogy elfelejtsem apuékat. Általában csak cél nélkül sétálgattunk a temgerparton, de mindig megálltunk Hugo bácsi fagyizójában. Neki köszönhettem mindent, miatta voltam csak vidám, ő jelentette számomra a világot, aztán egyszercsak meghalt.. - na jó, asszem most sikerült elrontanom még az eddig kialakult hangulatot is, ezért inkább bocsánatot kértem, majd megkérdeztem - És te? Te mit akarsz tanulni és hol?
Nem illedelmességből kérdeztem vissza, tényleg érdekelt a téma. Viszont láttam, hogy az ő poharában kevesebb volt, mint az enyémben, ezér elkezdtem kortyolgatni a kávémat.

Az egyenruhára tett megjegyzésére nem válaszoltam. Szerintem eléggé szexi, legalábbis Nate-nek nagyon jól állt. Mindig is imádtam, amikor rajta volt. Iszonyat jól nézett ki benne. Amikor megérkezett a cappuchino-m, aprót kortyoltam belőle. Eléggé forró volt, bár nem bántam. A cappuchino melegen jó. Aztán megkérdezte, hogy mesélnék-e neki. Sok kedvem nem volt hozzá, de annyira nem akartam bunkó lenni, hogy azt válaszolom: Nem, nem mesélek! Így belefogtam.
- Hát... Nem sokmindent tudok mesélni. Ez az Upper East Side, nem lehet összefoglalni egy vagy több mondatban sem. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Nem olyan könnyű itt, mint amilyennek gondolják. - mondtam egyszerűen. És valóban így is gondoltam.
- A suli számodra katasztrófa lesz. Az újakat mindig szadizzák. - mondtam. Eszembe jutott Chuck és Blair. Ahogy rájönnek, hogy új srác van, azonnal rácuppannak, és nem hagyják majd békén. Bár mondjuk engem annyira nem foglalkoztatott. A srác az öltözékéből ítélve nem volt szegény. Inkább a felsőbb rétegbe tartozik. Csupa márkás ruha és cipő. De azt az eddigi életem alapján megtanultam, hogy nem minden a külső, a lényeg gyakran a csomagoláson belül van. Tökéletes példa erre Dan. Ő Brooklyn-ból származik, mégis valami csodálatos a belsője. Imádom. Nem mondom, hogy még szerelmes vagyok belé, de mindig is szeretni fogom.
- És... mire számítasz itt? Mármint mihez akarsz kezdeni? - kérdeztem, hogy ne csak válaszolgatnom kelljen.

-Ne már, utálom az egyenruhát. - mondtam fintorral az arcomon. Láttam Serenán, hogy nem nagyon van kedve beszélgetni. Megálltam volna útközben szólni neki, hogy ha nem akar ne jöjjön el velem, de ő céltudatosan, gyors léptekkel haladt és nem tűnt túl jókedvűnek, ezért inkább csak csendben követtem. Kicsit megijesztett a morcossága, mondjuk a helyében én már elküldtem volna magamat a pokolba, úgyhogy minden tiszteletem neki, hogy mégis eljött velem. Vagy megsajnált, vagy belenevelték, hogy legyen mindig tisztelettudó másokkal, még ha semmi kedve sincs hozzá. Ki tudja milyen a "felsőbb réteg" itt Upper East Side-on, anyu régebben mesélt egyet s mást. Californiában nem sok gazdag ember él, inkább olyan középszintűek, de ott a társadalom teteje is inkább laza, mint kifinomult ízlésű, elit iskolába járó beképzelt majom. Nem szeretem az ilyen embereket, bár lehet, hogy az itteniek mégsem teljesen illenek bele a fejemben elképzelt képbe, úgyhogy mindenkinek adok egy esélyt. Lehet, hogy ez megint túl naiv döntés, de hát ez van, nem szeretek első látásra, sőt hallottak alapján sem ítélni. Serena, amúgy is jó fejnek tűnik, csak rossz napja van. Nem csodálom, elkésni a suliból, elég negatív élmény....egyeseknek. Én mindig szerettem lógni, bár ilyenkor suliidőben csak irogattam, vagy gondolkoztam, de akkor is jó volt tudni, hogy nem kell fél füllel a tanárra figyelni és így volt legalább kifogásom is arra, hogy miért nem tanultam a következő órára. Beértünk a kávézóba és Serena rögtön leült egy asztalhoz, majd kért egy cappuccino-t. Én egy latte macchiato-t rendeltem, ezután egy kicsit nagy lett a csend, mert Serena picit még mindig morcos volt, ezért megszólaltam:
-Ha nem gond, mesélnél nekem egy kicsit az itteni dolgokról? - nem akartam vádlón mondani a mondat elejét, mégis egy kicsit csípősre sikeredett. Ránéztem Serenára, de úgy látszott észre sem vette a hangsúlyt.

Miután bemutatkoztam, a fiú is megtette. Seth Lockwood... Érdekes név. Na, mindegy. Aztán elkezdett beszélni, és nem is hagyta abba, míg félbe nem szakítottam.
- Nektek is van egyenruhátok. Majd megkapod, ha beiratkoztál. Vagyis a ruhabolt címét, ahonnan meg kell venni. - mondtam egyszerűen. Most igazából nem volt túl sok kedvem a társasághoz, főleg nem egy idegenéhez. Titokban örültem annak, hogy csak egy kávét iszunk meg. Ma kissé morcos voltam, és nem akartam a fiúra zúdítani a haragomat, megbántottságomat és minden mást, de éreztem, hogyha többet lennék vele, mint egy kávészünet, akkor hamarosan dühbe gurulnék. Gyors léptekkel sétáltam a Stabucks felé, ebben tíz centis magassarkúja sem hátráltatta. Már hozzá volt szokva, hogy állandóan ilyen kényelmetlen a viselete. Ha az ember híres, ezt muszáj vállalni. Bár nekem igazából tetszik is. Imádom, ahogy a magassarkú kiemeli hosszú, csodásan szép lábamat. Ebben a rövid kis szoknyában csak még jobban látszott. A St. Judes-os fiúk ezért szeretik annyira a lányok egyenruháját: rövid, és sokat mutat. Amikor elértünk a kávéházhoz, beléptem. Nem vártam meg, míg ő is bejön, egyenesen előre mentem a kedvenc asztalomhoz. Leültem, és láttam, hogy követ. Amint leültem, ő is megtette.
- Egy cappuchino-t kérek - mondtam az érkező pincérnek, aki arra várt, hogy flvehesse a rendelésünket.

Na, mostantól engem sem lehet majd félrevezetni a suli irányába. Rápillantottam a lányra és láttam rajta, hogy nem nagyon akar kávézni, úgyhogy indultam volna már, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Igaz, hogy csak egy kávéra jön el velem, de legalább addig sem kell bemennem a suliba. Utálok új lenni, otthon megvolt a saját társaságom, akikkel elvoltam, most meg építhetem újra az egész életemet, de ha már úgyis itt vagyunk, kezdem ezzel a lánnyal. Ki tudja, rajta keresztül hány embert ismerek majd még meg, de most nem leszek mohó, szép lassan barátkozom össze mindenkivel és talán majd egy napon ugyanúgy jóban leszek az itteniekkel, mint Californiában élő barátaimmal. Rita-val, Shawn-nal, Cassie-vel és az ikrekkel Tyler-rel és Taylor-ral még tartom a kapcsolatot, de ki tudja még meddig és amúgy sem tudunk találkozni. Aztán lehet, hogy újra költözünk innen is és újra átélem majd ezt az egészet. Gondolkodás közben elindultunk arra, amerre a lány mondta. Mivel ő bemutatkozott, én is megtettem.
-Én Seth Lockwood vagyok, örülök, hogy megismertelek. Kár, hogy csak egy kávéra jössz el velem, míg azt megisszuk, nem tudunk rendesen beszélgetni. Amúgy nagyon jól néz ki az egyenruhátok, de azért remélem, hogy nálunk nem lesz. - rámosolyogtam.

Igazam volt. A srác utánam szólt, és mint kiderült, a fiúsulit kereste. Sóhajtottam, majd visszafordultam felé. Nem jött utánam, messze állt tőlem, így én magasabban voltam, mint ő. Egyik kezemet a csípőmre tettem, és felvettem a tipikus "Serena-beállást".
- A St.Judes itt van a szomszédban. Kanyarodj el arra, és ha egyenesen mész, akkor megtalálod. - mondtam, még mielőtt felvethette volna a lógás ötletét. Én azonban ennél okosabb voltam. Nem rég vettek csak vissza a suliba, nem voltam biztos benne, hogy egy lógás jót tenne. Valószínűleg csak egy újabb strófa lenne a már amúgy is teleírt táblával, mely a kihágásaimat számlálta. De nem mertem kockáztatni. Viszont amikor ránéztem a fiúra, megsajnáltam. Új volt, elesett, és nem volt szívem itthagyni egyedül. Végül sóhajtottam egyet, és lassan lesétáltam, végül megálltam mellette.
- Oké, de csak egy kávé! - mondtam, felemelve a mutatóujjamat. - Egy! Nem akarok a második óráról is lekésni. - nyilván mos költözött ide, így valószínűleg a városban annyira sem tud tájékozódni, mint itt a suliban.
- Erre! - mondtam, és elindultam lefelé a lépcsőn, a Starbucks irányába. Ha kávézásra adtam a fejemet, csak a Starbucks jöhetett szóba. Más kávéházba be sem teszem a lábam!
- Amúgy, Serena vagyok. Serena van der Woodsen. - tettem hozzá utólag a családnevemet is. Lehetett rólam valami sejtése, hiszen nem csak a Gossip Girl-ön vagyok híres... Rengetegszer szerepeltem divatmagazinokban, valamint a New York Times-ban is megfordultam már. Főleg az anyám miatt.

LÁNYSULI? Mi vaaan? - gondoltam és éreztem, hogy a hitetlenkedés kiül az arcomra, bár már ez a tény előbb is leeshetett volna nekem. Az a sok lány, akik vihogtak rajtam. Éreztem, hogy az a srác félre akart vezetni. Úgy tudtam és ennek ellenére mégis elhittem neki, amit mond. Egyszerűen nem hiszem el, én hülye. Miközben ezen gondolkoztam a lány kikerült és tovább ment. Nem engedhetem el, meg kell tudnom hol a St Judes. Igaz, már úgyis elkéstem, de talán a 2. órára beérek. Meg az arca is olyan ismerős volt, lehet, hogy láttam már valahol. Várjunk csak hol is? Ó, igen, anyu sokszor említette azt az oldalt a neten, ami az itteni diákokról pletykás életéről szól. Emlékszem, egyszer megnéztem és rögtön kiszúrtam, hogy ez a lány nagyon sok képen és cikkben szerepel. Azt hiszem az író mindig S-nek hívta. Biztos népszerű lehet - gondoltam, majd újra eszembe jutott az iskola. Megint elkalandoztam, velem sokszor megesik az ilyen.
-Hé, várj már, mielőtt bemész, megmondanád hol van a St Judes? - sajnáltam szegényt, mert ő is késésben volt, plusz még én is feltartottam. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam. -Na jó, szerintem hagyjuk az iskolát, mindketten úgyis elkésnénk, nem akarunk inkább elmenni inni egy kávét, annyira nincs kedvem ma beiratkozni. Persze, csak ha te is benne vagy.

Nem sokkal azután ébredtem fel, hogy az órám rikácsolni kezdett. Legalábbis én így éreztem. Amikor azonban az órára néztem, az láthatóan meghazudtolt. Alig öt percem maradt, hogy elkészüljek. Azonnal kipattantam az ágyból, és a fürdőbe rohantam. Gyorsan fogat mostam, megcsináltam a hajam, és feltettem némi sminket. A gyorsan alatt nem egy-két percet értek. 10 percet töltöttem a fürdőszobában. Aztán öt perc alatt felkaptam az egyenruhát, valamint egy magassarkút, majd rohanni kezdtem. Beszálltam a liftbe, majd megnyomtam a földszintre vezető gombot. A lift kínzó lassúsággal haladt lefelé, majd mikor a földszinten kinyílt az ajtó, azonnal kirohantam rajta. Nem kevesen bámultak meg. Magamban már fotyogtam az elfojtott dühtől.
Persze, nyugodtan bámuljatok csak! Serena van der Woodsen rohan a suliba, nehogy elkéssen! Miért nem írtok egyből cikket róla?! ~ gondoltam mérgesen. Aztán eszembe jutott, hogy igen, valószínűleg meg fog erről jelenni egy cikk. De nem valami híres napilapban. Nem... Az iskolai életem megkeserítőjének honlapján, a Gossip Girl-ön. Szívemből gyűlöltem azt a szajhát, bár nem egyszer segített is... De általában csak ront mindenen.
A hotel előtti járdaszakaszra kiérve azonnal leintettem egy taxit.
- A Constance Billard-ba, kérem! - mondtam, és egy jó nagy adag bankót nyomtam a kezébe. - Siessen! - tettem hozzá, majd a sofőr vigyorogva elrakta a pénzt, és rálépett a gázra. Nem sokkal később leparkolt a suli előtt. Köszönés nélkül távoztam, bár szerintem épp eleget fizettem ahhoz, hogy megtehessem. Felrohantam a lépcsőn, és már előre féltem, mit szól majd a tanár, amikor késve érek be az órára, amikor egy szőke srác elállta az utamat.
- Persze. A Matt lépcsőjén vagy, a Constance Billard lánysulinál. - mondtam, majd egy mozdulattal kikerültem, és tovább mentem, bár éreztem, hogy utánam fog szólni. Vagy azért, mert még mindig nem világos neki, vagy felismert. Gyakran előfordul, hogy tizenéves lányok szólítanak le az utcán, közölve, hogy elcsesztem az életemet. Köszönöm, de én ebből nem kérek!

Reggel, mikor elindultam a suliba, azt hittem egyszerűbb lesz odatalálnom, de valahol biztos rossz felé fordultam, mert egész biztos vagyok benne, hogy eltévedtem. Azt hiszem megkérdezem azt a srácot, aki ott támaszkodik a falnál. Kb egyidősnek tűnik velem, hátha abba a suliba jár, amibe én is fogok, ha beiratkoztam.
-Szia, bocsi, meg tudnád mondani, merre van a St. Judes?
A fiú olyan arcot vágott, mint aki rosszban sántikál, de aztán kiegyenesedtek vonásai és megszólalt.
-Persze, menj tovább egyenesen, majd a 3. utcán fordulj balra, majd megint egyenesen és megint balra a 2. utcán.
Nem tetszett, ahogyan beszélt, úgy éreztem be akar csapni, de lehet, hogy csak ilyen a stílusa, úgyhogy elhessegettem a rossz gondolatokat, megköszöntem a segítséget és elindultam arra, amerre irányított. Mikor a vállam felett visszanéztem már egy csapat fiú társaságában nevetett felém nézve. Később megbántam, hogy olyan naiv voltam és tovább mentem. Végre elértem az iskolát, de nem tudtam merre menjek, ezért csak bóklásztam a környékén. Egy idő után feltűnt, hogy eddig egy fiút sem láttam bemenni. Gondoltam várok, hátha jön egy szimpatikus lány, akitől megkérdezhetem, mi merre van. Miközben sétálgattam egy barna hajú lány ment el előttem felhúzott orral, meglökött a vállával, majd felháborodva így szólt: -Nem tudsz vigyázni? - ezután tovább ment, be, az iskola forgatagába. Nem sokkal később meguntam a várakozást és odamentem egy hozzám közel álló lányhoz és megkérdeztem.
-Miért vannak itt csak lányok?
Ő rám nézett, elkezdett nevetni és a barátnőivel együtt otthagyott, úgyhogy ismét egyedül voltam. A csengő hallatán egy kicsit idegesebb lettem, ezért leültem a lépcsőre, miközben a lányok bementek az épületbe. Már legalább 15 perce ültem ott, mikor egy szőke hajú lány futott az iskola felé. Rögtön felálltam azzal a szándékkal, hogy megkérdezem tőle hol is vagyok pontosan.
-Szia, meg tudnád mondani hol vagyok?

Lépcső